Budapesti Gazdasági SZC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziuma

A Keleti közel 30 éve elkötelezett híve annak, hogy olyan gazdasági szakembereket képezzen, akik saját szakterületükből kitekintve komplex módon alkalmazzák ismereteiket. A szakma mellett kiemelt figyelmet fordítunk a nyelvtanulásra, az informatika oktatására, a tehetséggondozásra és a képességfejlesztésre, melyek eredményeként a kezdetektől fogva kiemelkedő versenyeredményekkel büszkélkedhetünk. Már 9.-ben felkaroljuk azokat is, akik kisebb-nagyobb tanulási nehézséggel küzdenek, és először tanulás-módszertani segítségre van szükségük. A képességfejlesztés eredményességét bizonyítják például a mindig országos átlagot meghaladó érettségi eredmények és a szakmai vizsgák eredményei is. Az alapozó években kötelező a tízujjas vakírás megtanulása és minden ágazaton a vállalkozási ismeretek elsajátítása is.

Diákélet, versenyek, programok:

A nálunk tanuló diákok egybehangzóan beszélnek arról, hogy nagyon diákbarát iskolába járhattak, járhatnak. Segítjük őket abban, hogy versenyeken indulhassanak, diákvállalkozásban szinte élesben próbálhassák ki a tanultak alkalmazását; illetve hogy felkészülhessenek főiskolai, egyetemi továbbtanulásukra. Ahhoz, hogy a fiatalok bírják erővel a sokféle kihívást, azzal járulunk hozzá, hogy többféle sportolási, szabadidős és szervezési lehetőséget kínálunk. Népszerű és eredményes például a röplabda csapatunk, egyre bővül az iskolazenekar, és a diákok szívesen vesznek részt diák- önkormányzati szervezőként vagy „csak” résztvevőként az olyan rendezvényeken, mint például a gólyatábor, a gólyanap, a farsang, vagy a Keletis Napok rendezvényei.

Szakközépiskola:

  • Nyelvi előkészítő, közgazdaság (1+4 éves, első idegen nyelv: angol)
  • Közgazdaság (4 éves, Tanulható idegen nyelv: angol)
  • Kereskedelem-marketing (4 éves, Tanulható idegen nyelv: német)
  • Kereskedelem-marketing (4 éves, Tanulható idegen nyelv: angol)
Cím: 1106 Budapest, Gyakorló u. 21-23.
Telefon: 06-1-262-9222