Budapesti Gazdasági SZC Széchenyi István Kereskedelmi Szakgimnáziuma

Vas utcai iskolánkban több mint száz éve képzünk általánosan művelt, ugyanakkor szakmailag is felkészült diákokat. Iskolánk előnye a jó megközelíthetőség: a VIII. kerületben, a Palota-negyedben található a szecesszió kiemelkedő műemlék épülete. Iskolánk szemléletében a természet- és a környezet védelme nagyon fontos, így 2014-től az ökoiskola címet is megszereztük. Intézményünk évtizedek óta több száz, szakmai tantárgyakat tanító tanárjelöltnek, tanárnak gyakorlóiskolája. Tanulóink az elmúlt években sikeresen szerepeltek különböző szintű közismereti és szakmai versenyeken.

Diákélet, versenyek, programok:

Kiemelkedő szakmai programunk a Diákvállalkozások Karácsonyi Vására, ahol a 11. évfolyamosok a saját maguk alapította vállalkozásokon keresztül a működtetés minden területét kipróbálják egészen a vállalkozás végelszámolásáig. Változatos szabadidős tevékenységek mellett számos fakultáció közül választhatnak diákjaink: színjátszókör, énekkar, fotó- és filmszakkör, küzdő- és egyéb sportok, kirándulók köre. Felvehető második idegen nyelvként az angol, a német, az orosz, a francia vagy a

szerb nyelv is. Minden tanévben külföldi és hazai kirándulásokon vehetnek részt tanulóink.

Szakközépiskola:

  • Kereskedelem (4 éves, tanulható nyelv: angol)
  • Kereskedelem (4 éves, tanulható nyelv: német)
  • Kereskedelem (4 éves, emelt nyelvi óraszám: angol vagy német)
  • Turisztika (4 éves, Tanulható nyelv: angol vagy német)
Cím: 1088 Budapest, Vas u. 9-11.
Telefon: 06-1-338-4480