Budapesti Gazdasági SZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

Intézményünk 128 éve alapított, nagy múltra visszatekintő középiskola. Az iskola épületében 80 fős leánykollégium működik, új, korszerű sportcsarnokkal, nagy számítógépparkkal, projektorral, illetve digitális táblával felszerelt tantermekkel és saját konyhával rendelkezünk. Célunk, hogy diákjaink érezzék jól magukat az itt eltöltött négy év alatt, közben piacképes tudást szerezzenek, emberileg, szakmailag fejlődjenek. Ezért a magas színvonalú szakmai képzés mellett nagy hangsúlyt fektetünk a nyelvoktatásra, a készség- és képességfejlesztésre. Vezető pénzügyi tanácsadó cég választ végzett diákjaink közül gyakornokokat, akik a speciális szakmai tudás mellett a továbbtanulásban és a karrierépítésben is segítséget kapnak.

Diákélet, versenyek, programok:

Intézményünkben évtizedek óta tanulnak sportolók, mára már saját sportegyesületünk van (Szent István SE), melyben fiú futball és lány kézilabda szakosztályunk működik. Nemzetközi programjaink kereteiben tanulóinknak lehetősége van külföldre utazni, idegen nyelvi környezetben gyakorolni az angol és a német nyelvet.

Szakközépiskola

  • Közgazdaság (általános)
  • Közgazdaság (emelt óraszámú matematika)
  • Közgazdaság (emelt óraszámú informatika)
  • Közgazdaság (emelt óraszámú német)
  • Közgazdaság (emelt óraszámú angol)
  • Sport
Cím: 1095 Budapest, Mester u. 56-58.
Telefon: 06-1-215-4140