Budapesti Gazdasági SZC Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

A Budapesti Gazdasági SZC Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája – röviden a KERSULI – 1979. óta működik a Szondi utcában.

A 9-14. évfolyamon tanuló diákjaink képzésük végén érettségi, illetve szakmai vizsgát tehetnek.

A tanulmányi idő alatt kötelező gyakorlati idő elvégzéséhez kiterjedt gyakorlati hely hálózattal rendelkezünk.

Az elméletben és gyakorlatban elsajátított szakmai tudás mellett projekt-heteinken és külső programjainkon változatos kulturális és szakmai programokkal bővítjük diákjaink ismereteit.

Évtizedek óta folyamatosan sikeresen működő nemzetközi projektjeinknek köszönhetően már közel száz diákunk utazhatott ingyenesen külföldre tapasztalatot gyűjteni, és reményeink szerint a következő generációknak külföldi gyakorlatra is lehetőségük lesz.

Intézményünk a Budapesti Gazdasági Egyetem közgazdász tanár illetve szakoktató szakos hallgatóinak gyakorló iskolája.

Szakgimnázium:

  • Kereskedelem
  •  Közgazdaság

Szakközépiskola:

  • Eladó (nappali, 3 éves)

– OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkezők részére lehetőséget kínálunk az érettségi

megszerzésére, nappali és esti tagozaton, két év alatt.

Cím: 1064 Budapest, Szondy u. 41.
Telefon: 06-1-332-5771